MENÜ


Előző fejezet | Tartalom | Következő fejezet


Mi kell a honlaphoz?

Először is egy (jó, gyors)

Gép

Ha nekifogunk a honlap készítésének, először is keresnünk kell egy gépet, amin majd dolgozni fogunk. A lap építéséhez megfelel egy "mezei" PC is, kipróbálásához már egy Linuxos vagy Windowsos Netscape, vagy hasonló böngészőprogram szükséges. Amennyiben a lapunkat őrző géppel csak rövid ideig tudunk dolgozni, pl. azért, mert telefonon át tartjuk rendszeresen a kapcsolatot, akkor érdemesebb az otthoni gépen megírni és kipróbálni a lapo(ka)t, majd a kész változatot felküldeni. Ahhoz ugyanis, hogy mások is megtekinthessék a lapunkat (jó, gyors)

Internet kapcsolat

is szükséges. Ezt minden guru host néven emlegeti, ez annyit tesz, mint házigazda, s valóban, nála lakik majd a lapunk. Ennek a gépnek az Interneten ismert címe, sőt szinte mindig neve is van. Képzeletbeli hostunk hallgasson a

www.ewk.hu

névre! Ez a gép tehát rajta van a Neten, méghozzá a nap mind a huszonnégy órájában. Kerüljük el a korlátozott nyitvatartással üzemelő hostokat, mert a Net az egész bolygót magában foglalja és mindig ébren van. Szerény lapunkat pedig Tokiótól Washingtonig bárhonnan meglátogathatják, mert nincsenek távolságok ebben a furcsa világban.

Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, be kell jutnunk a hostra. Számos host biztosít anonim, nyilvános hozzáférést, bizonyos szolgáltatások használatára. Ezzel akár az Internet bármely szegletébe is elvitorlázhatunk, saját lap alapításához azonban nem elég. Kell egy

Account

is, amit postafióknak, hozzáférésnek is próbálnak fordítani, de nem egészen találó. Lényegében arról van szó, hogy a host személyesen ismerjen minket és biztosítson számunkra egy zugot, ahová virtuális ingóságainkkal beköltözhetünk.

Az account megszerzésének rejtelmei és számos fondorlata romantikus kalandregény témája lehetne, mi most úgy teszünk, mint a matematikusok: "Vegyünk egy accountot!" ;-) Az accounttal együtt jár egy user-név és egy password is. (A password mindig legyen nehezen kitalálható és legalább havonta változtassuk! Az ördög és a hackerek sosem alszanak!)

Tegyük fel, nekünk a Jakab név jutott. Jelentkezzünk be! Valami hasonlót látunk majd:

Welcome at www.honlapiskola.ewk.hu
login: jakab
password: ********

 

Ha ezek után a gép morc módon ki nem dobott minket, akkor valóban van élő accountunk. Ide akár levelet is kaphatunk, jegyezzük is meg a címünket:

jakab@www.honlapiskola.hu

 

Kérjünk meg egy ismerőst, aki nem erre a gépre kapott accountot, hogy küldjön a címünkre levelet! Ha megkapjuk, a host Internet elérése rendben van. Ezenkívül futnia kell egy

httpd

programnak is. Ezt a host korlátlan ura és parancsolója, a root (rendszergazda) helyezi üzembe (azaz mi ezzel ne próbálkozzunk) és ha nem értünk igazán a host operációs rendszeréhez, akkor a legegyszerűbb ellenőrzési mód a host kezdőlapjának hívása. Az általunk használt böngészőbe írjuk be új címként:

https://www.ewk.hu

 

Ha erre megjelenik valami szépséges oldal, nyert ügyünk van (majdnem). Ha nem, akkor érdeklődjünk a hoston más userektől, végső esetben a roottól, valaki csak fogja tudni, miért nem működik... Lehet, hogy a httpd program nem fut, de az is lehet, hogy nincs kezdőlap (az elég szomorú) vagy más címen van (nem "www" a host neve vagy nem a szokásos "index.html" a kezdőlap címe).

Ideje csinálni valamit, ha már bejelentkeztünk! Kezdjük az első kapavágással. Hozzuk létre azt a helyet, ahova a lap kerül! Ez

A public_html könyvtár

vagy directory, vagy folder, kinek hogy tetszik. Egy parancs az egész:

mkdir public_html

Ellenőrizni kell az

Elérési jogok

néven ismert szörnyűséget. Arról van szó, hogy a sokak által használt és a hálózatba kapcsolt gépeken ésszerűen korlátozva van, ki mit írhat és olvashat, nehogy vicces kedvű t-boyok mások féltve őrzött állományaiba kotorjanak bele.

Mit is szeretnénk a lapunkkal? Azt, hogy mindenki olvassa, aki csak erre jár. Azt viszont nem szeretnénk, ha át is írnák, nem azért vesződünk vele. Tehát írni csak mi írhatjuk. Adjuk ki ezt a UNIX parancsot:

ls -al

Válaszként valami ilyet kell kapnunk:

total 17
drwxr-xr-x 4 jakab users 1024 Aug 11 00:02 ./
drwxr-xr-x 8 jakab users 1024 Jul 24 15:26 ../
drwx------ 4 jakab users 47 Aug 11 00:04 mail/
drwxr-xr-x 4 jakab users 3 Aug 11 00:05 public_html/
[...]

A lényeg az, hogy a három darab r és x ott legyen elszórva. Ha ez nincs így, akkor újabb parancsot kell adnunk:

chmod 755 public_html

Az index.html -- és minden "normális" állomány -- más értéket kap (nem tartalmaz x-eket):

chmod 644 index.html

Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor is kiadhatjuk, baj nem származik belőle. Ha viszont nincs helyesen beállítva, akkor bár ott van a lap vagy a kép, mégis láthatatlan marad. A beágyazott kép helyett egy kérdőjel, vagy valami egyéb jelzés jelenik meg.

Megjegyzem, azért bátorkodom itt mindig a UNIX operációs rendszert emlegetni, mert a hostok döntő többsége ezzel, vagy ennek valamely elfajzott rokonával üzemel, alapszinten tehát érteniük kell a "szóból"... ;-) (Már megint ez a jel! Mi ez? Smiley. Lesz még...)

Kész a "telek", kezdhetjük építeni a házat. Először is lépjünk be a "telekre":

cd public_html

Ha bent vagyunk, akkor a ház bejárata

Az index.html

állomány. Egyelőre legyen benne csak annyi, hogy Under construction!, azaz magyarul Fejlesztés alatt!

Lássuk!

echo "Under construction!" > index.html

 

Nocsak, már kész is az első lapunk. Nana! Inkább a nulladik. Ellenőrizzük a hozzáférési jogot (ls -al) és ha megvan a megfelelő számú r és x, akkor

A lap címe

az Interneten:

http://www.honlapiskola.ewk.hu/~jakab

Akár meg is nézhetjük.

 

 


Előző fejezet | Tartalom | Következő fejezet


Hírek

  • Sebességteszt

     

  • Honlapot mindenkinek
    2010-08-20 15:23:48

    A honlapok száma a világhálón naponta több tízezerrel növekszik. A cégek és intézmények ma már nem szívesen álnak szóba olyanokkal, akik nem tartanak fenn a világhálón (w.w.w.) honlapot (weblapot). Ez a modern marketing módszer ma már szinte a beazonosítás, és a vásárlás megbízható eszközévé vált.

    --------------------------------------

    Ha kigondolt egy jó honlap nevet
    itt ellenőrizheti, hogy szabad-e

    Domain név ellenőrzés:

    .hu

    --------------------------------------

  • Ajánlott SK. honlapok

     

    Hirdetések:


Szavazás

Lehet e egy óra alatt működő honlapot készíteni csak szövegszerkesztős ismeretekkel?
Igen, az ewk-val
Talán
Nem
Asztali nézet